Bemutatkozás

2010-ben végeztem a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában faipari technikusként.

Vállalkozásunkban a régi ablakok felújításával, és idős kapuk felújításával, megmentésével foglalkozunk.

Célunk, hogy a régi mesterek által nagy gonddal, és jó minőségben készült ablakok, bejárati ajtók, valamint kapuk megmaradjanak az utókornak. Hiszen a régi nyílászárók-legyen szó kapuról, ajtóról, vagy egy spalettás ablakról, egy egész épület arculatát meghatározhatják. Tisztában voltak ezzel a hajdani készítők is, akik munkájukat a legtöbb esetben válogatott minőségű alapanyagokból, és koruk magas technikai tudásával, alapos munkával készítették el. Ám hiába készültek ezek a gyakran évszázados kapuk a legnagyobb gonddal, anyaguk magában hordozza sérülékenységüket is, hiszen az idő nem múlik el nyomtalanul. Míg egy kőépület anyaga jobban ellenáll az időjárás szélsőségeinek, addig egy szerves faanyagnak számtalan ellensége van: rovarkártevők, gombák, nedvesség, és még sorolhatnánk. Sajnos ezeket a kapukat éppúgy fenyegeti a karbantartás hiánya, mint a rosszul értelmezett modernség. Éppen ezért egy öreg kapu időnként felújításra szorul, odafigyelést igényel, amit azzal hálál meg, hogy még unokáink is használhatják ezeket a remek szerkezeteket.